Kiskutya-szindróma, avagy miért tekintünk másként a kistestű kutyákra, mint a nagyobbakra?

Kistestű kutya szindróma – Mi is az tulajdonképpen?

Azon viselkedések átfogó elnevezése, melyekre gyakran problémásként tekintünk. Ide tartozik például a felugrálás, a morgás, az ugatás, valamint az is, hogy a kistestű kutyák könnyen izgatottá válnak, és persze nem feledkezhetünk meg arról a jelenségről sem, amikor látszólag ok nélkül kitámadnak emberekre, illetve náluk nagyobb kutyákra.

Ezek a viselkedések valójában azt jelzik, hogy a kutya nem érzi magát biztonságban egy adott helyzetben – valami miatt az kellemetlen számára. A közte és a kellemetlenséget kiváltó inger közötti távolságot igyekszik növelni, ennek egyik eszköze a morgás, és az is, ha megpróbál elbújni, menedéket keresni. Egy másik lehetséges oka a „problémás” viselkedésnek az, ha nem tanították meg neki, mi a helyes, gondolunk itt a felugrálásra. Ha a gazdik ezt cukinak találják, akkor nem kell csodálkozni, hogy újra és újra fel fog ugrani, és nem fogja érteni, ha letolják azért, mert éppen sáros a tappancsa.

A kistestű kutyák népszerűsége vitathatatlan, gyakran találkozhatunk az alábbi fajtákkal: csivava, tacskó, Yorkshire terrier, miniatűr schnauzer, toy uszkár, Bichon frisé, Havanese. Természetesen a kis méret és a fent említett viselkedések közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Mégis, mi okozhatja, hogy kistestű kutyáknál sűrűbben látjuk e problémákat, és miért vagyunk velük elnézőbbek? Kutatások is alátámasztják, hogy másként bánunk a kicsi kutyákkal, ugyanakkor felteszik a kérdést, hogy a „kiskutya szindróma” vajon a gazdik magatartásának folyományaként jön-e létre?

A kistestű kutyáknak kevesebb testmozgásban és tréningben van részük

A problémás viselkedések gyakran abból erednek, hogy a kistestű kutyáknak nem sok választási lehetőségük van. Miniatűrizált testméretük miatt az emberek hajlamosak táskákban cipelgetni őket, mintha maguktól nem tudnának járni. Pedig lábuk nekik is van, és szeretik is használni őket, hogy eljussanak Á-ból B-be.

Ugye mennyivel furábban néznének ránk, ha ugyanígy felkapnánk a 25-50 kilós kedvencünket, hogy valamilyen megfelelő csomagolásban, például egy óriási túrazsákban hordozgassuk őket ide-oda? Igen, előfordulhat olyan helyzet, amikor a kutya biztonsága érdekében jobb, ha a gazdi felveszi, például tömegben, hogy a figyelmetlen járókelők ne lépjenek rájuk, vagy egy másik kutya vadul rohan felénk, de ettől eltekintve miért is nem engedjük, hogy saját lábukon sétáljanak?

A morgást, vicsorgás és ugatást pedig legalább olyan komolyan kell venni, mint bármelyik kutyánál. Attól, hogy a mérete pici a kutyának, ő még komolyan gondolja ezeket a jelzéseket, nyilvánvalóan nem véletlenül folyamodik hozzájuk. És mégis, olyan sokan hajlamosak e viselkedéseket is tökcukinak találni, hiszen az aprócska fogaival úgysem tudna komoly sérülést okozni. Megmosolyogják, kinevetik, és roppant jókat szórakoznak azon, ha egy csivava vagy yorkie odakap. Ráhagyják a dolgot, hisz „bócértos a szentem”, míg mások egyenesen ki is provokálják, mert hát vicces, ahogy a „kis ravasz idegbe jön”.

Egy másik gyakori probléma, hogy a kistestű kutyák sokkal kevesebb foglalkozást kapnak, értjük ez alatt a tanítást, a képzést, a feladatokat, és persze a játékot, ami nem hiányozhat egy kutya életéből, bármekkora is legyen a mérete. Egy tanulmány szerint a kistestű kutyáknál gyakrabban jelennek meg az agresszióval, félelemmel, szorongással kapcsolatos viselkedések. Talán éppen amiatt, hogy a gazdik jelentős része kevesebb időt és energiát szán kedvencére? Mert hát kényelmesebb letenni egy kutyapelenkát az előszobába, hogy azon végezze el a dolgát, minthogy elmenjen vele sétálni.

Sokan nem igazán tartják fontosnak, hogy az alapvető dolgokat megtanítsák a kutyának, és ritkán játszanak velük. A kiskutya nagyjából olyan státuszban van otthon, mint valami dísznövény, akinek adunk enni, inni, amúgy meg elvan. (Persze a kutyának sok simi és kényeztetés is jár.) Meglepő, hogy a szabályok és a testmozgás hiánya, na meg a kiegyensúlyozott kutya-gazdi kapcsolat hiánya miatt olyan sok frusztrált kistestű kutyát látunk? E frusztráció idővel fizikai formában is megnyilvánul, nemcsak problémás viselkedésben, hanem betegségben is. A túlzott szeretet és kényeztetés eredményeként pedig rengeteg az elhízott kistestű kutya.

A kutatásból kiderült az is, hogy a kistestű kutyák hajlamosabbak az agresszióra, és könnyen izgatottá válnak, ha averzív módszerekkel igyekeznek javítani viselkedésükön, például megrántják a pórázt és még rá is kiabálnak, ha megugat valakit. Ha valahol, akkor a kutyák képzése terén rohamos fejlődésnek lehetünk tanúi napjainkban, melyben kiemelt szempont a kutya mentális, érzelmi és fizikai jólléte. Nem véletlen emelnek szót egyre többen a pozitív megerősítéses technikák mellett – legyen a kutya kicsi vagy nagy, a módszer működik.

Egy 2019-ben megjelent tanulmány jelentős különbségeket mutatott a szobatisztaságra való nevelés terén is. A megkérdezettek 67%-a mondta, hogy kistestű kutyája szobatiszta, szemben a nagyobb kutyások 95%-ával. Számos oka lehet ennek: a kicsi kutyák kisebb húgyhólyaggal rendelkeznek, legtöbbjük lakásban él, ahonnan több időbe telik kijutni a szabadba, mintha csak a kertbe kellene kilépni, és a szobatisztaságra nevelést is kevésbé tartják fontosnak a gazdik.

Bár a tanulmány nem nevezi meg a pontos okot, ám az eredmények azt mutatják, hogy azok a kistestű kutyák, akiket elvisznek kutyaiskolába, vagy a gazdik által tudatos tanításban, képzésben részesülnek, a szobatisztaság terén is ügyesebbek, hiszen ennek is szentelnek figyelmet. És persze minél többet tanulnak, annál nagyobb az esélye a tökéletes szobatisztaság elérésének.

Mi mindent tehetünk a kistestű kutyákért?

A tanulmányok rávilágítanak arra, hogy a gazdik sokkal többet is tehetnének kicsi kedvenceik érdekében. Lássuk, miben segíthetjük őket:

• Már kölyökkorában vigyük el kistestű kutyánkat a kutyaiskolába – kezdjük az óvodával, ahol rengeteget tanulhatunk, játszhatunk vele együtt – mindez elengedhetetlen a szocializációhoz.
   
• A tanítás, képzés során használjunk pozitív megerősítést.
   
• Játszunk minél többet kiskutyánkkal! Jó, ha többféle játékból válogathat kedvencünk.
   
• Időnként használjunk az etetéshez interaktív játékot (pl. szimatszőnyeg, puzzle), legalább az eledele egy részét kapja meg így.
   
• Tegyünk róla, hogy minél többször használja orrát: engedjük szaglászni a sétán, próbáljunk ki szimatolós játékokat, és ha lehet, nevezünk be egy szimatmunkás tanfolyamra.
   
• Rendszeresen vigyük el kedvencünket sétálni. A kistestű fajták között bőven akadnak agilis kutyusok, akik egyszerűen imádnak mozogni, szaladgálni (pl. Westie, Yorkie, tacskók, pincserek, stb.). Azonban, ha nyomott orrú fajtát választottunk társul, figyeljünk oda arra, hogy melegben ne hevüljenek túl, és a testmozgás terén is tartsuk be a fokozatosság elvét.

• Ha kedvencünk szívesen tanul új dolgokat, és szeret mozogni, kipróbálhatjuk magunkat egyik-másik kutyás sportban (pl. agility, obedience, stb.)
   
• Adjunk a kutyának választási lehetőségeket. Gondolunk itt arra, hogy ne matassuk állandóan a puha bundáját (pláne nem akkor, amikor alszik), hiszen nem minden kutya igényli a folyamatos simogatást, szeretgetést. Az érintés értékes dolog – ha a kutyus is örül neki, akkor mehet a simi.
   
• Ne emelgessük folyton, és a gyerekeknek se hagyjuk. Velünk is liftezne a világ, ha folyton felkapkodnának, ide-oda cipelgetnének, aztán letennének (vagy leejtenének...), miközben azt se kérdezték meg tőlünk, hozzájárulunk-e. Nem kicsit lennénk idegesek ettől, ugye? Akkor miért tesszük meg a kiskutyákkal ugyanezt?!
   
• Ne legyintsünk rá, ha a kistestű kutya morog, ugat vagy elbújik. Próbáljuk meg megtalálni, mi okozhatja ezt a viselkedést, mi az, amitől nem érzi magát biztonságban? Segítsünk neki, hogy jól érezze magát.

Természetesen a történetnek csupán kicsiny részét képezi az, hogy miként bánunk kedvencünkkel. A genetika nemcsak a kutya egészségére, de viselkedésére is kihat – nagy meglepetések érhetnek, ha rossz hátterű felmenőktől született kölyökkel van dolgunk. Mindazonáltal nagyon is úgy tűnik, hogy a kistestű kutyákat ösztönösen is másként kezeljük, mint társaikat. A legtöbbjük azonban igenis értékelné, ha többet mehetne sétálni, többet játszhatna a gazdival, és ne feledkezzünk meg arról sem: attól, hogy egy kutya felnőttkorára is pici maradt, még ugyanúgy igényli a tanulást és a feladatokat. Bármelyikükről kiderülhet, hogy egy aprócska testbe bújt zseni.

Forrás: https://www.psychologytoday.com/ca/blog/fellow-creatures/202303/do-people-treat-little-dogs-differently-than-big-dogs.

Szerző: Zazie Todd Ph.d. pszichológus, okleveles kutyatréner, a Companion Animal Psychology (Társállatok Pszichológiája) oldal tulajdonosa.